A Herbalife cég már több mint 25 éve gyakorol hatást földünk lakosságára. Hihetetlen, hogy mennyi sikertörténet született a termékeknek és a vállalkozási lehetőségnek köszönhetően. Emberek millióinak változott meg az élete egy ember - Mark HUGHES - álma miatt. Kevesen vagyunk tudatában annak, egy pillanat műve csupán az, hogy egy eseménysorozat elinduljon. Mark számára nem volt választási lehetőség. Már 18 éves korában foglalkoztatta őt azoknak a sorsa, akik egészségtelen étkezési szokásaikkal tették tönkre a szervezetüket. Ugyanis ekkor veszítette el az őt egyedül nevelő édesanyját, aki belehalt a túlsúlyproblémája miatti gyógyszer túladagolásba. Ennek hatására, kötelezte el magát amellett, hogy biztonságos és hatékony módot találjon a testsúlyukat csökkenteni kívánó és egészségesebb életmódot folytató személyek számára, és egyúttal jövedelemszerzési lehetőséget is biztosít azoknak, akik jobban szeretnének élni. Mark amit csak tudott megtanult a táplálkozásról, a gyógynövényekről, az étkezésről és a wellness-ről. Elsajátította a fogyasztói hálózatos termékforgalmazás (MLM) mesterségét. Eredményül kifejlesztette a legjobb testsúlycsökkentő és wellness termékeket, valamint az iparág legjobb jutalékrendszerét. A marketing eszközei egyszerűek voltak - a termékek, a jutalékrendszer és a "Hogyan fogyhat könnyen, kérdezzen meg engem" kitűző. A kezdeti időszakban előforduló nehézségek még keményebb munkára ösztönözték, mivel ő olyan jövőképet látott maga előtt, mint amilyent mások el sem tudtak képzelni. Mark határtalan elképzelései, csillapíthatatlan energiája és lelkesedése, valamint a megingathatatlan hite a termékekben és az üzleti lehetőségben, mindenkit magával ragadott, aki a Herbalife-nak részese szeretett volna lenni. Marknak hiába volt egy álma, a termékforgalmazókra volt szüksége ahhoz, hogy a segítségükkel a vállalkozását egy több milliárdos nemzetközi vállalattá fejleszthesse. A termékforgalmazók küldetése az, hogy folytassák azt, amit Mark elkezdett. Termékforgalmazótól termékforgalmazóig, ügyfélről ügyfélig járva, olyanná változtatják ezt az álmot, amilyenre még Mark sem gondolt volna. A Herbalife lehetőséget teremt és lelkesítést ad az egyéneknek, hogy olyan eredményekre tegyenek szert az anyagi helyzetük és az egészség állapotuk javításában, amelyek elősegítik a boldogságvágyuk és teljes szabadságuk beteljesülését. Miként változtatja meg a Herbalife az emberek életét?
A HERBALIFE
cég büszkén vállalja a küldetését: Ha
honlapunkról a barátait
|
||||||||||||||||||